|
| Edinburgh, (1861.) W. & A.K. Johnston. |
XIX. századi figurális csillaggömb, amely William és Alexander Keith Johnston Edinburgh-i műhelyében készült.
Történeti háttér
Az ég és a Föld gömbalakban történő ábrázolásának ötlete az ókori görögöktől származik, azonban a ma ismert nyomtatott glóbuszok a XVI. század elején jelentek csak meg. Ezeknél korábbi — kézzel festett — példányok készültek ugyan, de nagyon kevés maradt fenn. A 48 ptolemaioszi konstelláció kiegészült a kor csillagászati megfigyeléseinek eredményeivel, és a nyomtatás elterjedésével egyre nagyobb számú asztronómiai térkép és csillaggömb született, bár számuk messze elmaradt a hagyományos térképekétől. Az ábrázolások ugyan egyre pontosabbak lettek az évek folyamán, azonban a gömbök készítésének módszere meglepően keveset változott a XX. századig. A tengeri navigáció szempontjából döntő fontosságú volt az égitestek helyzetének pontos ismerete, amelyben jelentős szerepet játszott az egyre részletesebb és pontosabb csillagtérképek és -gömbök megjelenése. A navigációs oktatás segédleteként eleinte csak az egyetemek és a nagyobb könyvtárak rendelkeztek ilyen drága csillagászati szemléltető eszközzel, később azonban — a falitérképekhez hasonlóan — az esztétikumát is felismerték, így először a fényűző főúri könyvtárak dísze lett, majd a jómódú, tanult réteg státuszszimbólumává vált.
A kiadó
A Johnston-testvérek eleinte tematikus atlaszokat adtak ki, majd a XIX. század második felétől kezdték el glóbuszok gyártását. Az 1851-es első világkiállításon, amelyet Albert herceg — Viktória királynő férje — szervezett Londonban, egy 30 hüvelykes földgömböt mutattak be, amely számos díjat nyert, és meghozta számukra a szakmai elismerést is: udvari térképészek lettek. 1870 körül műhelyük Londonba költözött, és egészen a XX. század elejéig számos amerikai céget elláttak gömbszelvény-nyomatokkal.
Az éggömbök
A XIX. század végéig a gömbtestek és a hozzájuk tartozó állványok egyedileg készültek (csupán a gömbszelvények nyomtatására nyílt lehetőség), így luxuscikként keveset gyártottak belőlük. Ez még inkább igaz az éggömbök esetében, mivel — éppúgy, mint a térképeknél — a föld ábrázolása iránt sokkal nagyobb kereslet mutatkozott. Korabeli szokás szerint a csillag-gömböket glóbuszpárok tagjaiként értékesítették, amelyek közül több sérült vagy megsemmisült. Az égboltot legtöbb esetben úgy ábrázolták, mintha azt az univerzumon kívülről néznénk, és a gömb belsejébe képzelhetjük el a földet. Sokszor eltértek a figurális megjelenítéstől, és sötét alapon jelölték a csillagokat, valamint azokat egyenesekkel összekötve szimbolizálták a konstellációkat.
Példányunk
A glóbusztípus, amelynek tételünk is képviselője jelentős művészi értéket is képvisel tudományos hordereje mellett, hiszen a konstellációk elemeit megfelelő helyen és fényességmegjelöléssel jelenítették meg. A csillagképeket alkotó égitestek magnitúdóját a kartus közelében található aránymértéknek megfelelően szemléltették. A kifinomult alakábrázolások szerves egységet alkotnak az alkalmazott lágy pasztellárnyalatokkal. A mahagóniállványon álló éggömböt függőlegesen fokbeosztású fémmeridián, vízszintesen pedig az állatövi jegyeket és a hónapokat magába foglaló naptárkör övezi. A szépen ívelt (görgőkkel ellátott) lábak aprólékosan kidolgozott szélrózsát és iránytűt fognak közre.
A rézmetszéssel készült papírszelvényeket helyenként apró repedések szabdalják. A földgömb mahagóni faváza és az iránytűház az évszázadok folyamán kissé összeszáradt, ami a ráragasztott papírhordozóra nyomtatott égövi gyűrűt (amelynek külső pereme kissé töredezett és néhol hiányos) és a szélrózsát helyenként szétszakította.
Mérete: 1060 x 610 mm. A gömb átmérője 457 mm (18 inch). |
|
|
|
|
|
